Rúzsa Magdi összeállt egy amatőrrel.
Kinga & Zsófi 2007.06.07. 16:35
Rúzsa Magdit elvarázsolta Berezvai Péter dala. A zenész elküldte egyik dalát a megasztár gyôztesének, aki azonnal lecsapott rá. Magdi azt is elárulta, hogy temérdek szerzeményt hallgatott meg az elmúlt hetek során, de ez volt az egyetlen, ami hihetetlen hatással volt rá. Péter alig várja már a közös munkát.
Néhány hete Rúzsa Magdi arra kérte az emberereket, küldjenek neki olyan dalt, amellyel elindulhat az Eurovíziós Dalversenyen. Csak úgy özönlöttek a szerzemények Magdi címére, s a megasztár becsülettel végighallgatta az összeset. Így bukkant rá Berezvai Péter szerzeményére.
Rúzsa Magdi beleszeretett Péter dalába Fotó: Dévényi Veronika
– Már az elsô hangok nagyon megfogtak – kezdte Magdi. – Éreztem a dalt, tudtam, hogy el tudom úgy énekelni, hogy a mondanivalóját maradéktalanul átadjam a közönségnek. Azonnal felhívtam Pétert és mondtam, hogy szeretném felrakni a most készülô lemezemre. Rengetegen küldtek számokat, amit mindenkinek köszönök. Sok volt, ami egyáltalán nem tetszett, de akadt amelyikben láttam fantáziát. Péteré viszont olyan, mintha nekem írta volna. Teljesen más, mint a mai szokványos dalok. Nagyon nem is szeretnék rajta változtatni sem a szövegén sem a zenéjén, csak kicsit magamra formálnám. A következô lemezemre minél több olyan nótát szeretnék feltenni, ami az én szerzeményem, mellette persze Péterét is – magyarázta Magdi. Péter elárulta, nem számított Magdi hívására. – Ahogy elküldtem neki a cd-t, fél óra múlva már hívott is – emlékezett vissza a zenész. – Nagyon meglepôdtem, mert nem számítottam rá, hogy felhív, fôként nem, hogy ô személyesen. Elmondta, hogy az Eurovzióra nem tudja kivinni, mert kifutott az idôbôl, de a lemezére szeretné ha felkerülhetne. Nagyon megörültem! Az nem baj, ha kicsit átírják, de ahogy Magdit ismerem, ragaszkodik az eredetihez és nem fogja szétcincálni a dalomat – mondta büszkén Péter.
|