Rúzsa Magdi Rajongói Oldal
Rúzsa Magdi Rajongói Oldal
Welcome!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Orvos
 
Boltok
 
Panziók
 
Kozmetika
 
Iskolák
 
Mnkahely
 
Szavazás!
Lezárt szavazások
 
Hírek Neked!
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Naponta új vicc!
 
 
 
Magdi életrajza

Magdi Kishegyesen (a Vajdaságban) született, 1985. november 28.-ánKiskorában is szeretett énekelni, de a szülők elmondása szerint akkor még nagyon hamis volt. Folyamatosan énekelt. A szülei alig bírták elviselni. Aztán előadásmódja, és hangja is fejlődni kezdett, és végül az lett belőle amit ma a színpadon látunk. 2006 LEGJOBB hangja és legjobb előadója. Szülészeti és nőgyógyászati nővér szakon végzett, és ezt a foglalkozását sokáig gyakorolta is. Majd jött a Megasztár. Már az első szériába is akart jelentkezni, de elkésett a jelentkezéssel. Példaképe mindigis Tina Turner és az édesanyja volt. A Megasztárban, minden döntőn a mezőny legjobbja volt, és ezt a közönség is észrevette, ezért szavazták meg neki a 2006 LEGJOBB hangja címet. A döntő után pár héttel megjelent a Megasztárban elhangzott dalokat tartalmazó válogatáslemez, ami ma már a "dupla platina" státusszal dicsekedhet. Hamarosan a PEPSI üdítőital címkéjein is feltűnik, mivel elvállalta a Pepsi felkérését. Ezen kívül naponta rengeteg fotózáson/interjún vesz részt és "tudósok" szerint akár világsztár is lehet belőle.

Magdi, aki egy évvel ezelőtt még a kishegyesi kórházban segítette világra a csecsemőket, ma, akár napi több fellépéssel is, az ország talán legkeresettebb sztárja.

Íme Magdi lemeze, amit már a postákon is megtalálhatsz!

Magdi a PEPSI honlapján való nyilatkozatából:

„Mindig nagyon kiszámítható volt az életem. Az unokahúgom születését leszámítva soha nem történtek velem olyan csodálatos dolgok, amelyek úgy istenigazából megdobogtatták volna a szívemet. Befejeztem a középiskolát, nem vettek fel a főiskolára, munkahelyet sem találtam, úgy éreztem, semmi nem jön össze. Annyira bonyolult volt az életem, hogy erről még most is nehéz beszélnem. Amikor az ember fiatal, szórakozni szeretne, de nincs pénze, a szüleitől nem akar kérni, mert azt meg már az öntudata nem engedi, akkor egy idő után kezd elege lenni mindenből. Már kezdtem elkönyvelni magamban, hogy nekem csak ez jutott, de aztán rá kellett jönnöm, nem így van. Olyan volt ez az egész, mint amikor a mesében a kiskakas talált egy gyémánt félkrajcárt. Úgy érzem, most én is találtam valamilyen nagy kincset. Ez a kincs pedig nem más, mint az, hogy énekelhetek, és hogy ilyen nagyszerű emberek egyáltalán hajlandóak engem meghallgatni”

Ilyen még nem volt: bepánikolt a zsűri! 2005 október 26-án elindult a Megasztár harmadik szériája és ezúttal a mezőny kétvállra fektette a kritikusokat. Vita, huzavona, többórás egyezkedés a színfalak mögött - ez volt az első elődöntő megasztáros mérlege. Akik látták a műsort, ismerik a sztorit: nem jók és rosszak csaptak össze, hanem nagyon jók és még jobbak. Nem is lehetett igazságosan dönteni. Egy dologban azonban mindenki biztos volt: Rúzsa Magdinak ott a helye a döntőben.

Magdi a selejtezőn még nagyon izgult, de aztán minden sikerült, és utólag szívesen gondol vissza arra a hihetetlen izgalomra, amivel a színpadra lépett. Nézte az első Megasztárt is, amiről lekéste a jelentkezést, a másodikról pedig nem kapott visszajelzést, most azonban remélte, semmi sem tudja megállítani. Amikor megszólal a zene és énekelhet, akkor már úgy érzi, rossz dolog nem történhet vele.

“Kishegyesen élek, Szabadkához közel van, körülbelül hat-hétezren laknak itt. Nekem kezdetben a zene menekülés volt. Tehát ha valami történt, akkor csak bekapcsoltam a zenét, és tomboltam. Szeretnék valami maradandót alkotni majd egy nap, hogy ha meghalok, vagy bármi történik velem, az emberek ne felejtsenek el. Ki tudja? Lehet, hogy valamikor énekeltem a színpadon, és egy fiú és egy lány éppen akkor ismerkedtek össze, mondjuk egy lassú dalom miatt. És akkor már valamilyen szinten beloptam magam az életükbe, és ez nagyon jó érzés!"

 
 
Menü
 
Kapcsolatok
 
Média
 
Extrák
 
Style
 
Dalszövegek
 
Dalszövegek (2.cd)
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
2006 hangja

NYERT!

 

Rúzsa Magdolna

 
Magdi mottója

"A szívem,a lelkem,a mindenem a zene..."

 
Nevek

Mivel a portál Rúzsa Magdis ezért:

magdi

Az egyik szerkesztő:

kinga

A másik szerkesztő:

zsofi

 
Ne lopj!
 
Számláló
Indulás: 2006-07-04
 
 
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!